A TEA az álmodók bora
2017. március 21. írta: TEAharmónia

A TEA az álmodók bora

Szervusz Kedves GondolatOlvasó!

Ha elolvastad a RÓLAM szóló bejegyzést, akkor tudod, hogy a teák világa érdekel. Leírhatnám saját szavakkal, hogy mit jelent nekem a tea, de Kosztolányi Dezső nálam sokkal szebben megfogalmazta. 

"A hangulatok egész skáláját tudom vele kifejezni. Az, aki ügyes szakácsa az érzéseinek, a virágzó teabokor minden varázsát bele tudja csempészni a csészéjébe. Nem is igen bízom azokban, akik csak szokásból isszák, mással készíttetik el, s következetesen citrommal és rummal fűszerezik, és reggel vagy este egyformán ragaszkodnak hozzá. Azt mondom, hogy minden csésze tea egy önportré. Ismertem egy nőt, aki addig vitte a teakészítés művészetét, hogy a hangulatait egész hűen tudta vele visszaadni. Az udvarlójának pedig úgy nyújtotta át, hogy néha vallomás volt - forró és félreérthetetlen -, néha évődés, néha pedig a szeszélyek szeszélye, egy kimagyarázhatatlan zavar, amely a végletekig csigázta a kíváncsiságot. Az ínyencek mámoros lakomák után jégre teszik és így isszák. Keserűen, langyosan a filozófusok itala. Néha egy fantasztikus idillt fest alá, rubinszínűen és forrón, bő rummal, de mérges-feketén egy kegyetlen nő minden erotikumát, egy rőt szépség kacaját, trombiták roppant harsogását hozza eszembe. Máskor vad és féktelen, hogy szinte megfélemlít. Egy csepp tejjel megszelídítem. Ilyenkor megadja magát, összetörik, ellágyul. Ha a cukorsüveg pilisét vetem belé, és enyhe citromvízzel vegyítem, a betegeknek nyújtom. Ez a szirupédes folyadék a gyerekkorom emlékeit, unt párnák redőzetét, egy régi csésze porcelánját s az anyám áttetsző kezét idézi vissza. Vannak azután fantaszták, akik csak a páráját és aromáját szeretik, s a csészére hajolva álomútra kelnek Kínába, Ceylonba vagy a Szunda-szigetekre, oda, ahol ez a keserű és egzotikus gyökér terem. A tea az álmodók bora." - Kosztolányi Dezső

javitott6.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://teaharmonia.blog.hu/api/trackback/id/tr2412359065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.